Image

Kratom fogyasztás – Mire érdemes figyelni?

Európában több országban is forgalomban van a kratom emberi fogyasztásra; bizonyos országokban szabályozott, mint pl. Dániában vagy Svédországban, egyes országokban nem vonatkozik rá szabályozás, mint pl. Máltán. Néhány országban betiltották (pl. Olaszországban). Magyarországon árusítható, de kizárólag külsődleges felhasználásra (testfestékként, botanikai mintaként). 

Ha valaki ennek tudatában mégis az elfogyasztás mellett dönt, érdemes néhány dolgot tudnia; a kratom más-más módon hat más-más emberekre. Befolyásolja, hogy éhgyomorra vagy étkezés után lett elfogyasztva, a fogyasztott mennyiség vagy éppen az elfogyasztás módja (teaként általában gyengébb, mint porként hideg italba keverve). Befolyásolja a kratomot fogyasztó testsúlya, fizikai állapota, mentális egyensúlya, pillanatnyi hangulata is. 

Amire mindenképpen érdemes odafigyelni:

  • ha már megtörtént a kratom elfogyasztása, nem érdemes rákratomozni, mert ez általában rosszulléthez, nem pedig az állapot fenntartásához vezet
     
  • a kratom szárít, amit fogyasztója nem mindig érez, ezért fontos bekészíteni egy üveg vizet és fogyasztása után ebből iszogatni
     
  • a kratom általában elveszi az éhségérzetet
     
  • a kratom élénk álmodáshoz, rossz minőségű alváshoz, kialvatlansághoz vezet, ezért nem érdemes az elalvás előtti órákban fogyasztani
     
  • kratom fogyasztás után ne vezess!!! Mert lelassítja a reflexeket, túlzottan ellazít és szedatív hatásai miatt el is altathat.
     
  • nem ajánlott alkohollal keverni. Maximum egy-egy sört fogyasztani mellé, de semmiképpen nem ajánlott komolyabb ivászathoz, mert rosszulléthez vezet.
     
  • nem ajánlott a kratom mindennapi fogyasztása, mert függőséghez és székrekedéshez vezet.
     
Mitragyna Speciosa fogyasztása
Image